Főoldal » Paleo és gyógyulás » Szendi Gábor: PCOSz – az evolúció visszavág

Szendi Gábor: PCOSz – az evolúció visszavág

A policisztás ovárium szindróma az egyik leggyakoribb nőgyógyászati probléma, az orvoslás ismeretlen eredetűnek tekinti, és hatékony gyógymódjáról sem tud. Valójában tankönyvi példája annak, hova vezet az, ha módszeresen nem veszünk tudomást arról, milyen táplálkozáshoz alkalmazkodott évmilliók alatt a szervezetünk.

Ultrahanggal végzett felmérések alapján a termékeny korú nők 25-30%-ában figyelhető meg tíz vagy annál több ciszta a petefészekben, de nem mindegyikük mutatja a policisztás ovárium szindróma (PCOSz) tüneteit.1 A szindróma sokféle tünetét két egymással oksági kapcsolatban is álló nyalábba lehet rendezni: az egyik nyalábba az inzulinrezisztencia, a másikba a magas androgénszint okozta tünetek sorolhatók. Az inzulinrezisztencia egyik velejárója lehet az elhízás, a magas gyulladásszint, a prediabétesz vagy a 2-es típusú cukorbetegség, a hiperinzulinizmus, a magas vérzsírszint, a magas vérnyomás, stb. (lásd még Az inzulinrezisztencia című cikkünket). Mivel az inzulinrezisztencia elsősorban a máj elzsírosodásával és a viszcerális zsír kialakulásával függ össze, ezért a normál testtömegindex (BMI) önmagában nem zárja ki az inzulinrezisztencia fennállását.

A magas androgénszint jele a zsíros, aknés bőr, a férfias típusú hajritkulás és a szőrösödés.

A két nyaláb közösen eredményezi a menstruációs zavarokat vagy a menstruációs ciklus megszűnését, vagyis az ovuláció elmaradását és ezáltal a meddőséget. Hormonvizsgálatokban gyakran találnak magas luteinizáló hormon-(LH) és tesztoszteronszintet, azonban – ettől nevezzük szindrómának – sem ez, sem a többi felsorolt tünet nem feltétlenül jelenik meg egy időben egyazon személynél. Nem minden PCOSz-ben szenvedő elhízott, nem mindenkinél figyelhető meg a magas androgénszint és következményei, sőt, még a menstruációs ciklus zavara sem feltétlenül jelenik meg.1 PCOSz-ben szenvedő nők gyakran teherbe is esnek, de sajnos náluk igen gyakori a vetélés vagy koraszülés.2 A fogamzásgátló szedése elfedi a PCOSz-t, ami azért is káros, mert a szindróma hátterében fennálló anyagcserezavar tartósan fejti ki romboló hatását.

A PCOSz közvetlen okai

Az evolúciós orvoslás megkülönbözteti a közvetlen és a távoli okokat. Az orvostudomány általában leragad a közvetlen kiváltó tényezőknél, ami gyakran nem szolgálja a probléma megfelelő keretben való értelmezését. Az inzulinrezisztencia és az elhízás hátterében álló genetikai mechanizmusok kutatását evolúciós nézőpontból azért tekinthetjük zsákutcának, mert ugyanezek a gének nem okoznak meddőséget a természeti népeknél.

Az úgynevezett epigenetikus, azaz a magzati élet során „beállított” anyagcsere-folyamatok sokféle zavart okozhatnak a későbbiekben. Mind a koraszülötteknek, mind a kis súllyal, illetve nagy (4,5 kg fölötti) súllyal születetteknek megnövekedett PCOSz-kockázattal kell számolniuk.3 A kockázatot az időzített bombaként ketyegő inzulinrezisztencia- és hízáshajlam magyarázza.

Mindkét állapot hiperinzulinizmushoz vezethet, ami gátolja a petesejtek érését és kilökődését, megnöveli az LH-szintet, fokozza a mellékvesék és a petefészek férfi nemi hormon termelődését, amit csak súlyosbít, hogy a magas inzulinszint miatt a szexhormonkötő fehérje szintje is lecsökken. A folyamat az itt leírtnál összetettebb, de a lényeg, hogy az esetek többségében a PCOSz tüneteinek az inzulinrezisztencia a kiinduló állomása.

PCOSz-ben olykor a cukorterheléses próba normál eredményt mutat, amit az okoz, hogy ilyenkor az izomzat inzulinrezisztenciáját mérik, s nem a máj elzsírosodásának, azaz inzulinrezisztenciájának mértékét.4-5 Pedig a probléma gyökere a máj elzsírosodása.6 A magas férfi nemi hormonszintű PCOSz-esekben hússzor nagyobb zsírtartalmat mértek a májban, mint a normál androgénszintűeknél,7 s ez is arra mutat, hogy a sokak szerint független két nyaláb közös okokra, az inzulinrezisztenciára vezethető vissza.

Arra érzékenyeknél a magzati élet során, illetve felnőttkorban a szervezetet érő úgynevezett endogén diszruptorok, azaz hormonszerű anyagok (például a műanyagokból kioldódó biszfenol A vagy a mindenhol előforduló, a szójában található genisztein) is emelik a tesztoszteronszintet, és ez is hozzájárulhat a PCOSz tüneteinek kialakulásához.8

Az orvostudomány által feltárt közvetlen mechanizmusok azonban nem magyarázzák meg, vajon ezek a PCOSz-t okozó biológiai folyamatok kórosak-e, avagy éppen ezek a megfelelő alkalmazkodó válaszok arra az életmódra, amelyet folytatunk. A kérdést úgy is feltehetjük, hogy vajon a PCOSz-ben a beteg szenved, vagy a nyugati életmód. A nyugati orvoslásnak erre a kérdésre egyszerű a válasza. Mivel a PCOSz-ben szenvedő nőknél elváltozásokat és meddőséget tapasztalnak, ezért ők betegek, szemben azokkal az egészségesekkel, akik nem szenvednek ettől az állapottól. Amikor leírjuk, hogyan okoz meddőséget – némileg leegyszerűsítve a folyamatot – az inzulinrezisztencia, akkor az orvoslás azt mondja, „nem tudjuk, miért van ez így, de kezeljük”.

Az evolúciós orvoslás másként látja a dolgokat. Az evolúció során igen sok környezeti hatással találkoztak őseink, s évmilliók alatt rengeteg féle alkalmazkodó válasz alakult ki a szervezetünkben. Számos mai betegség azért alakul ki, mert olyan soha nem tapasztalt életmód szerint élünk, amelyben korábban sikeres alkalmazkodási mechanizmusaink ellenünk fordulnak. Ezért a mi kérdésünk úgy hangzik: mi lehetett az értelme annak régen, hogy az inzulinrezisztencia meddőséget okozhat? Hiszen itt láthatólag egy hatékonyan működő gátló mechanizmusról van szó, ami csak azért alakulhatott ki és maradhatott fenn, mert egykoron hasznos volt.

A PCOSz evolúciós értelmezése

Az evolúcióban a szelekció eszköze a szaporodás. Ha a PCOSz régen meddőséget okozott volna, akkor már régen kirostálódott volna az összes olyan gén, amely PCOSz-re hajlamosít. Ennek pont az ellenkezője történt, a PCOSz-re hajlamosító gének vagy anyagcseretípus nagyon is gyakorivá vált (a nyugati nők közt 30%-os, az ázsiai bevándorlók közt 50%-os a gyakorisága), ami azt bizonyítja, hogy a PCOSz-re hajlamos nők sikeresebben szaporodtak a többi nőhöz képest. Ez elég meglepő következtetésnek tűnhet azok számára, akik évek óta küzdenek a PCOSz-szel.

Még nem is oly régen a szezonális változások jelentősen befolyásolták az élelemhez jutást. Ne feledjük, a vadászó-gyűjtögető népek is egy-két napig tárolják az élelmet. Teljesen logikus, hogy egy nő akkor essen teherbe, amikor jóltápláltsága csúcsára jutott, hiszen a szervezetében felhalmozott tápanyag még ínségesebb időben is elég lesz ahhoz, hogy kihordja gyermekét. A vizsgálatok azt igazolják, hogy a nők és a férfiak akkor a legtermékenyebbek, amikor szervezetük elég tápanyagot raktározott már el.9 Ennek egyszerű példája az az összefüggés, hogy a menstruációs ciklus 20%-os testzsírszint alatt felfüggesztődik. Az északi országokban ezért a legtöbb megtermékenyülés tavasztól nyár végéig,10 az Egyenlítőhöz közeli országokban pedig a téli időszakban következik be.11

Persze, létezik egy másfajta logika is, amely szerint a gyermeknek akkor lenne jó születnie, amikor bőséggel áll rendelkezésre táplálék, hiszen a szoptató anyának sokat és változatosan kell táplálkoznia. A két stratégia kizárja egymást, hiszen vagy bőségben fogan a gyermek, és akkor ínségesebb időben születik, vagy rossz ellátottság idején történik a megtermékenyülés, akkor viszont bőség idején születik a baba. Izgalmas evolúciós kérdés, melyik stratégia vezetett több sikeresen felnevelkedett gyermekhez, és melyik esetében pusztult el több csecsemő. Azaz melyik a sikeresebb szaporodási stratégia.

Az evolúciós orvoslás felfogása szerint a PCOSz a második stratégia megvalósulása.12 A PCOSz-re hajlamos nő a bőség idején hízásnak indul, és elveszíti termőképességét, ám az ínségesebb időszak beállta után a csökkent táplálékfelvétel miatt fogyni kezd, és pár hét múlva termékennyé válik. Például Gambiában a nedves évszak az éhezés időszaka, a népesség szintjén ekkor a legalacsonyabb a termékenység. Akik azonban mégis ekkor esnek teherbe (ők a „PCOSz-esek”), azok utódai közt a legalacsonyabb a csecsemőhalandóság.12 A PCOSz Dél-Ázsiában és a Szubszaharai Afrikában a leggyakoribb, mert ezen a vidéken a legerősebb az évszakok hatása az élelem-ellátottságra.

Kanadában februárban kezdődik és augusztusban már véget is ér a nyár. A népesség-nyilvántartási adatok alapján a 19. századi Kanadában azok a nők voltak a sikeresebben szaporodók, akik május-június környékén születtek, azaz a fogantatásuk őszi időszakra esett.13 A sikeres szaporodás mércéje, hogy egy nőnek hány gyermeke, unokája, dédunokája született, azaz génjei mennyire terjednek el. Pusztán a születés „időzítéséből” kiolvasható, hogy a szaporodásban sikeresebb nők PCOSz-re hajlamos anyától születtek, és így ők maguk is magukban hordozták a PCOSz génjeit.

Hogyan tesz egy sikeres szaporodási stratégia meddővé?

A PCOSz sok százezer évig sikeres stratégia volt a szezonálisan váltakozó élelemellátottság idején. Modern viszonyaink közt minden évszakban azonos és túlságosan is bőséges az élelmiszerrel való ellátottság. A túlzott és folyamatos energiabevitel oka a szénhidrátokra épülő nyugati étrend. Ez válasz arra a kérdésre, hogy betegség-e a PCOSz. Evolúciós nézőpontból nem az, de ma azért jelent mégis egyre növekvő problémát, mert a nyugati táplálkozás egyre rohamosabban távolodik attól az étrendtől, ami optimális volna az emberi szervezet számára. A PCOSz kialakulásában az inzulinrezisztencia központi szerepet játszik (lásd Az inzulinrezisztencia című cikkünket). Ennek kezelése megegyezik a 2-es típusú cukorbetegség kezelésével (lásd A cukorbetegség gyógyítható című cikkünket).

A PCOSz orvosi megközelítésében ugyanazt a tanácstalanságot és ellenérdekeltséget fedezhetjük fel, mint a 2-es típusú cukorbetegség kezelésében. A PCOSz kezelésében egyszerűbbnek tűnik veszélyes hormongyógyszereket és műtéti kezeléseket (gyomorszűkítés, ciszták műtéti eltávolítása) javasolni, mint megkérdőjelezni a nyugati étrendet. A különféle inzulinérzékenységet fokozó gyógyszerek és a tanácsolt magas szénhidráttartalmú étrend alkalmatlan a probléma hatékony kezelésére. Ráadásul a metformin tartós szedése súlyos B12-hiányt okozhat, amit a folsav szedése ugyan elfed, ám ettől még velőcsőzáródási rendellenességet vagy vetélést eredményez. Erről nem szokás tájékoztatni a betegeket. A PCOSz „kezelése” toldozgatás-foldozgatás, a tünetek visszaszorítására tett kísérlet, ami leggyakrabban sikertelen, mert a terápia nem a probléma gyökerét, az inzulinrezisztencia okát veszi célba.

A PCOSz egyszer még iskolapéldája lesz annak, miként torkollott egy evolúciósan sikeres szaporodási stratégia a nyugati életmód hatására kudarcba. A „kezelésnek” arra kell irányulnia, hogy helyezzük vissza a nőt abba a rendszerbe, amelyben ismét sikeres lehet. Két nagy tényezőre, az „ősi”, azaz paleo táplálkozásra és a rendszeres fizikai aktivitásra gondolok. Utóbbit lehetne, de szükségtelen vizsgálatokkal alátámasztani: a sport hatékonyan csökkenti a máj elzsírosodását és az izmok inzulinrezisztenciáját.

Mivel orvosi felfogás szerint „betegséget” orvosi eszközökkel kell kezelni, ezért elég kevés vizsgálat történt az alacsony szénhidráttartalmú étrendek hatásával kapcsolatban. Nem is tartom célomnak, hogy sok vizsgálattal traktáljam a kedves olvasót, hiszen bemutattam egy evolúciós értelmezési keretet, s néhány vizsgálat elég annak demonstrálására, hogy az evolúciós orvoslás megoldási javaslata működik.

Először a 2-es típusú cukorbetegségnél figyeltek fel arra, hogy gyomorszűkítő műtétek hatására a betegek 90%-a kigyógyult cukorbetegségéből. A hatást egyértelműen a lecsökkent táplálékfelvételnek lehetett tulajdonítani (lásd A cukorbetegség gyógyítható című cikkünket). Mohammad Jamal és munkatársai a PCOSz miatt terméketlen nőknél vizsgálták a gyomorszűkítő műtét hatását, és azok a betegek, akik gyermeket szerettek volna, de a műtét előtt sikertelenek voltak, mind teherbe estek a műtétet követő három éven belül.14

John Mavropoulos és munkatársai PCOSz-ben szenvedők öt fős csoportját huszonnégy héten át Atkins-étrendre állítottak. A vizsgálat végére az éhgyomri inzulinszint a felére, a tesztoszteron 30%-al, az LH/FSH-arány 36%-kal csökkent. És ami az eredményesség valódi mutatója, öt nőből kettő teherbe esett, noha korábban mindannyian meddőségi problémákkal küzdöttek.15 Más vizsgálatokban is pár hónapos étrendváltás hatására több nő várandós lett,13 és a vizsgálatok konklúziója szerint mindig a magasabb fehérje- és alacsony szénhidráttartalmú étrendek működtek hatékonyan.17-19

A PCOSz nem betegség, hanem a folyamatos bőségre adott szervezeti válasz. A megoldást az ősi étrendhez való visszatérés jelenti.

>> A következő oldalon folytatjuk…

Szerzőnk: Szendi Gábor

Avatar

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ a jobb és biztonságosabb működés érdekében. A böngészés folytatásával jóváhagyja a cookie-k használatát. További információk

Kedves látogatónk!
A cookie-k, vagy sütik kis adatfájlok, amelyeket a böngésző helyez el a felhasználó számítógépén, vagy eszközén. A weboldalak így olyan információkat képesek tárolni, amelyek hatékonyabbá és kellemesebbé teszik a böngészést.
Weboldalunk is ilyen sütiket használ a jobb és biztonságosabb működés érdekében. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
A sütiket Ön bármikor törölheti a böngészőjében, vagy akár beállíthatja a sütik teljes elutasítását is, ez esetben viszont nem garantált a honlap hibátlan működése.

Bezárás