Főoldal » Evolúciós pszichológia » Kocsis Richárd: Otthon, édes otthon

Kocsis Richárd: Otthon, édes otthon

Pár hónapja teljesen új házba költöztünk, és azóta időnk nagy részét ennek az otthonunknak a berendezésével töltöttük, gyakran ellátogatva az IKEA nevezetű, már-már templomnak nevezhető helyre. Őszintén bevallom: utálom ezeket a túrákat, nagyon időpazarló tevékenységnek tartom a bútornézegetést, -összeszerelést, be- és kipakolást. Emberek milliói támadják meg hétvégenként az efféle a bútorkegyhelyeket, idejük nagy részét, sőt a szabadidejük zömét is feláldozva. Miért is? Pontosan mi történik ilyenkor velünk? Miért fontos otthonaink berendezése, otthonossá tétele?

Az evolúciós folyamatokkal foglalkozó tudós emberek a múltunkban igyekeznek bizonyítékokat találni, és egymáshoz illeszteni a megtalált darabokat a kirakósból, amiből kialakulhatott a mai emberiségre jellemző állapot. Mi tesz, tett minket emberré, melyek a kulcsfontosságú tényezők, amelyek a mai, modern emberhez vezették paleo őseinket?

Ahány ház, annyi szokás, tartja a mondás; ahány tudós, annyi válasz találunk a kérdésünkre. A nagy agyunk, a szociális kapcsolattartó képességünk, a másokkal való együttérzésünk képessége, az együttműködésünk magas foka, a nyelvi képességeink, a memóriánk, a gyermekeink, utódaink segítése, a környezeti tényezők között a tűz és az ehhez kapcsolódó főzés, csak hogy a legfontosabbakat megemlítsem.[i] Melyik a kiemelkedően fontos, és melyek a kevésbé jelentősek, hogyan és mikor alakultak ki ezek a tulajdonságaink, és milyen hatással lehettek egymásra? Lehetetlennek tűnő vállalkozás az előző kérdésre egyértelmű választ találni, de kíséreljük meg a lehetetlent!

Mielőtt megpróbálkoznánk összefűzni a fenti témákat, még egy fonalat szeretnék hozzáadni: az emberi evolúció nem folyamatos fejlődést jelentett, nagyon sok majomszerű ősünk után megjelent a mai agyméretünkkel rendelkező ősember, ám a tárgyi eszközei rendkívül silányak és maradiak voltak, sőt, ami lényegesebb a témánk szempontjából, hogy sok százezer évig nem volt képes ezeken semmilyen változást végrehajtani, kitalálni, ugyanolyan kőeszközöket pattintott, mint százezer évvel azelőtti ősei. Gondoljunk csak arra, hogy a legelső telefonoktól ötven-hatvan év alatt jutottunk el a mostani hihetetlen kavalkádig… Mi lenne velünk, ha még mindig az első nehézkes készülékekkel bajlódnánk? Egyszer csak történt valami az őskori múltunkban, és attól a pillanattól elszabadult a kreatív emberősünk, és néhány tízezer év alatt óriási változások következtek be mind velünk, mind a környezettünkkel. Mi áll ennek a kreatív robbanásnak a hátterében és mi köze van ennek az IKEA áruházhoz?

A házépítés és funkciói az állatvilágban

A felépülő fészek, otthon, vár mind-mind az állati test kiterjesztése az élettelen világba; ezek a környezetük egyfajta mérnöki átalakítását jelentik.[ii] A legtöbb állatnak menedéket nyújtanak a kinti világ fizikai és biológiai fenyegetésétől, a fagytól, az esőtől, a ragadozóktól, éléskamraként is szolgálnak, a szaporodással is összefügghetnek, és természetesen az utódok nevelése, etetése is elsődleges funkciójuk.[iii]

A termeszvárak légkondicionált építmények – ha hozzájuk arányított nagyságú épületet szeretnénk emelni, akkor 7,5-8 km magasságú, és a föld alatt még további 30 km mélységig lenyúló házat kellene megterveznünk. A termeszek a váraikat előzetes tervek, megbeszélés nélkül, pusztán az ösztöneik által vezérelten építik fel.[iv] Ez tűnik a legnagyobb különbségnek köztünk, illetve a házaink és az állatvilágban található építmények között: nálunk nem létezik házépítő ösztön, a természetes szelekció nem látott el minket ezzel, a mi esetünkben elsősorban kulturális adaptációról beszélhettünk.

Ezért is annyira hasonló egymáshoz két azonos fajhoz tartozó állat fészke, vára, mert ezeket az evolúció évmilliói alakították, míg az emberi házak alapvető tervezete, belső felosztása hasonló, ám a felépítésük, a megjelenésük nagyon különböző. A helyzet kissé a gyermekeink elnevezésére emlékeztet: legyen emberi neve a gyermeknek, de legyen eltérő, különböző és ritka azon belül. Legyen a házunkban fürdőszoba, nappali, konyha, ugyanakkor azok ne legyenek hasonlatosak a barátaink belső lakásához.

Nem minden állat épít fészket magának; nagyon változatosan jelenik meg az életfán, hogy hol és mely állatok készítenek védelmi helyet maguknak. A legközelebbi rokonaink az állatvilágban a csimpánzok, a bonobók, a gorillák – ezek mindannyian fészeképítők. A kisebb csimpánzok és bonobók esténként a fák magasában néhány gally és levél segítségével tákolják össze tíz perc alatt az éjszakai fekhelyüket. Esténként nem térnek vissza a régi helyükre, csak abban az esetben, ha másnap is a közelben maradnak, mert, mondjuk, itt éppen érik egy gyümölcs. Esténként általában új helyen új fészket építenek maguknak, az esősebb időben magasabbra mennek a fákon, s ott fészkelnek, és akkor is, ha megnő az esetleges ragadozóveszély. A gorillák termetük miatt nem igazán tartanak a ragadozó macskáktól, ezért ők a talajon fészkelnek, ahol akkurátusan, szép precízen, levélzetben dús ágakból szövik ovális hálóhelyüket. Ez sem tart azonban öt-tíz percnél tovább, s ha elefántok jelennek meg a környéken, akkor bizony ők is felmenekülnek éjszakára a közeli fákra aludni.[v]

A jelenlegi vadászó-gyűjtögető életmódot folytató népekről készült fotók hátterében itt-ott feltűnik egy-egy kis kunyhó, házacska, de nem túl jelentős építmények, nem is várnám ezt, hiszen a legtöbb törzs néhány hetente újabb helyre vándorol. Ebben is nagy a változatosság közöttük, hiszen vannak, akik egész évben folyamatos vándorlásban élnek, követik a vadállatokat, mások egy határozott időszakra megtelepednek, majd utána az évnek egy másik részében máshova vándorolnak. Az évi mozgásuk, vándorlásuk meghatározza a kunyhóik felépítését, szerkezetét. A vándorlók közel kör vagy félkör alakú sátrakat húznak fel, míg az egy helyben maradó népek már a szögletes házakat kedvelik jobban. A vándorlók jobbára magukkal viszik a házuk alapanyagait, ha nem sikerül, akkor a környezetük anyagaiból azonnal felépítik a sátraikat, ahogy megérkeztek a következő állomásukra.[vi] A!kungok kunyhói a központi közös tűz körül helyezkednek el, kör alakban. A központi helyszínen történik minden közösségi esemény, a főzések, a mesélések.

Még azoknál az állatoknál is, amelyeknél nem figyeltek meg fészek- vagy egyéb nyughelykészítést, megfigyelhető az, hogy egy meghatározott tevékenységükhöz egy-egy helyszínt kapcsolnak, ezek az úgynevezett „home base”-ek, otthonbázispontok. Sok állat azonos helyen fogyasztja el a táplálékát, ettől eltérő, de nagyjából azonos helyen pihen, tisztálkodik, vagy neveli a kölykeit. Az emberi otthon kialakulásának első lépése is ez lehetett: egy nagy fa a szavannán, ahová a levadászott húst szállították, ahol a kövekből nyílhegyeket pattintottak, ahol az utódaikat nevelhették, taníthatták, ahol a húst és a gyökereket megfőzték, és ahol az este folyamán tüzet gyújthattak, ahol éjszaka aludhattak a tűz biztosította védelem mellett.

Elménk összetevői és a kreatív robbanás megoldása

Steven Mithen egész kis könyvecskét szentelt a bevezetésben felmerülő problémára, és nagyon szép megoldást vázolt: az emberi agyban a különféle intelligenciaféleségek külön agyi csoportokat alkottak, és ezekben a kis agyi modulokban egymástól elzárva léteztek a világunk megértésére szolgáló intelligenciák.[vii]

A szociális kapcsolatokért felelős agyi modulok a mindennapos emberi érintkezések során felmerülő problémákat hivatottak kezelni és megoldani. A kommunikáció, a nyelvi területek, a mások megértéséért és a befolyásolási hajlandóságunkért kifejlődött, egymással átfedő agyi területek, hálózatok alapozzák ezt meg. Ettől sokáig szintén külön létezett a környező világunk élőlényeiről való tudásunk, a természeti intelligenciánk. Mikor milyen gyümölcs érik, az évszakok hogyan változnak, milyen állat hagyta azokat a nyomokat, milyen hangja van az éhes oroszlánnak… Ez mind szerves részét alkotta a környezeti tudásunknak, intelligenciánknak. Ennek mintegy kiterjesztése a fenti szociális intelligencia: a fajtársaink viselkedésének egyfajta vizsgálata, esetleges manipulálása.

A világunkban azonban nemcsak élőlények, de élettelen tárgyak is körbevesznek, ezeket sokféle módon fel lehet használni, sőt ha alakítjuk, koppintjuk, törjük, faragjuk őket, akkor kifejezett, az életünket könnyebbé tevő célokra is használhatókká válhatnak. Nyílhegyeket, íjakat, halászhálókat, horgokat, üllőt, kalapácsot készíthettünk kövekből, elhalt fákból, csontokból – a technikai vagy technológiai intelligenciánkról beszélünk ezekben az esetekben. Az utolsó pedig az általános intelligencia, amely a próba szerencse alapon történő és az asszociatív tanulási modulokat tartalmazza. A csimpánzok kiválóak mindkettőben, a két modul nagyon jól használható, ha döntéseket kell hozni a gyűjtögetés közben, esetleg eszközöket kell használni valami egyszerű étel megszerzésére, diótörésre vagy egy termeszvár megcsapolására.

Evolúciónk során ezek a lényeges intelligenciatípusok önmagukban fejlődtek, egymástól többé-kevésbé jól elkülönülve, a másik terület tudásához nem jelentősen hozzáférve, nem hozzátéve semmit ahhoz. A szociális intelligenciával az élettelen kövek világában mit sem érünk, a technikai tudásunkkal nem sokat kezdhetünk a fajtársainkkal. Vagy mégis?

A bázishelyek szerepe a kreatív ember kialakulásában

A közösségi helyek, ahol sok ősember összegyűlt, ahová a vadászott vadakat szállíthattuk, ahol az anyák a gyermekeikkel töltötték napjaikat, ahol az új szerszámok, fegyverek készültek, ahol az emberek megbeszélhették a napi eseményeket, ahol megoszthatták a természeti világuk körforgásának történéseit – hatalmas olvasztótégelynek tűnnek. Az eltérő típusú intelligenciák folyamatosan egymás közelében működtek, a szociális kapcsolódások összekötötték a magas technikai tudású szakősembereket, a gyűjtögető nők megosztották egymással a megfigyelt természeti jelenségeket, segítették egymás gyermekeinek az ellátását, tüzet raktak, és közösen főztek. Az ezer évek alatt a külön álló agyi intelligenciamodulok szép lassan összekapcsolódtak egymással, és megtermékenyítették egymást újabb és újabb ötletekkel álltak elő az közös emberi tudáskészletből. A beszélt emberi nyelv lehetett az egyik összekötő kapocs a modulok között. Létrejött a modern, kreatív ember. A helyszín, ahol ez megtörténhetett, az első protootthonunk, a bázishelyünk.

A házaink, az otthonaink szépen tükrözik, a belső felosztásuk hűen leképezi ezt az elképzelést. Minden házban van konyha, ahol a tűz és a főzés egyben technikai és szociális intelligenciánk indikátora; a nappali a szociális tevékenységek központja, egyben az emberi tanítás, tanulás elsődleges terepe. A hálóhelyiségek az alvás fontosságát hangsúlyozzák az emberi életben; míg a dolgozószoba a technikai intelligenciánk előtti főhajtásunknak felelhet meg. A zöld növények, a kertünk virágai, fái és a háziállataink pedig a természeti intelligenciánk tanúi. Az otthonuk egy csodás átalakulás, az emberré válásunk tanúhegye, a múltunkban ennek a helyszínén talált egymásra a természeti, a szociális, a technikai és az általános tudásfajtánk, és ezzel, itt, az otthonunkban történhetett meg a Homo sapienssé alakulásunk.

A következő oldalon folytatjuk >>

Szerzőnk: Kocsis Richárd

Kocsis Richárd

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ a jobb és biztonságosabb működés érdekében. A böngészés folytatásával jóváhagyja a cookie-k használatát. További információk

Kedves látogatónk!
A cookie-k, vagy sütik kis adatfájlok, amelyeket a böngésző helyez el a felhasználó számítógépén, vagy eszközén. A weboldalak így olyan információkat képesek tárolni, amelyek hatékonyabbá és kellemesebbé teszik a böngészést.
Weboldalunk is ilyen sütiket használ a jobb és biztonságosabb működés érdekében. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
A sütiket Ön bármikor törölheti a böngészőjében, vagy akár beállíthatja a sütik teljes elutasítását is, ez esetben viszont nem garantált a honlap hibátlan működése.

Bezárás