Főoldal » Természeti népek » Radnóti Alice: Mitől hízunk el? – A pima indiánok tragédiája

Radnóti Alice: Mitől hízunk el? – A pima indiánok tragédiája

Mindannyiunk számára tanulságos lehet az Amerikai Egyesült Államokban élő pima törzs megrázó sorsa. Amikor a közösség tagjai a hagyományos étrendről áttértek a civilizált táplálkozásra, gyorsan elhíztak, megbetegedtek. A tudósok a hatvanas évek óta tanulmányozzák őket, hogy megfejtsék a jelenség okát, és egyben választ adjanak a kérdésre: mitől hízunk el mi, modern emberek?

Egy nem egészen paleolit nép

A pima indiánok eredetileg is a mai USA-beli Délnyugat sivatagos területein, Arizona államban, a Gila-folyó völgyében éltek. Szomszédaik a harcias apacsok voltak, ők maguk azonban már az európaiak érkezése előtt is békés földműveléssel foglalkoztak. Az apacsoktól eltérően a pimák barátságosan fogadták az Óvilágból érkező látogatókat.

Egy spanyol jezsuita szerzetes ismerette meg az indiánokat az európai földművelési technológiákkal, és vezetett be új kultúrnövényeket a 17. században. 1853-ban az USA megvette a pimák területét Mexikótól, és ezzel megkezdődött a fehér farmerek beáramlása, akik fokozatosan kisajátították az indiánok földjeit. Az életet adó folyót saját céljaikra eltérítették, így a pimáknak nem maradt vizük a földműveléshez. Rövidesen rezervátumba kényszerültek Arizona terméketlen területén. Fel kellett hagyniuk a hagyományos földműveléssel, és a túlélésük nagyrészt az amerikai kormány segélyeitől függött.

A pimák étrendje a modernizáció előtt és azt követően

A folyóvölgyben kukoricát, babot, napraforgót, tököt, zöldségeket termesztettek. A spanyolok még a búzát is elhozták nekik. Ezeket a sivatagban termő vadnövényekkel, például kaktuszfügével vagy a vadon termő mezquita babbal, valamint kecske, birka, csirke és vadpulyka húsával egészítették ki. A Gila-folyóból halásztak is. Az étrendjük makronutriens-arányait már ebben a korszakban is a relatíve magas szénhidrátfogyasztás jellemezte, miközben mind a zsír- ,mind a fehérjefogyasztásuk alacsony maradt.1

1846-ban még jó egészségnek örvendtek, és bőségben éltek, elhízásnak nyoma sem volt körükben.2 Később, a 20. század első éveiben két kutató is járt náluk (Frank Russel és Aleš Hrdlička), ők már akkor megjegyezték, hogy vannak a pimák között elhízottak3, de ez leginkább azokat a hatvan év alatti embereket érintette közülük, akik rezervátumba kényszerültek, mert ennek folyományaként megváltozott az életmódjuk – tehát egy akkor új jelenségről volt szó.4

A folyó eltérítése éhínséget okozott. Attól kezdve, hogy a kormány segélycsomagokkal oldotta meg a pimák élelmezését, az étrendjük összetétele jelentősen megváltozott. A második világháború után jellemzővé váltak a konzervek, a feldolgozott és gyorsételek. Komplex, rostdús szénhidrátok helyett megjelentek a finomított, gyors felszívódású szénhidrátok, mint például a cukor és a liszt, és az indiánok zsírfogyasztása – hidrogénezett zsírok, növényi olajok formájában – jelentősen megnőtt.

Elhízás- és cukorbetegség-járvány

Amióta nyugati táplálkozásra tértek át, a pima indiánok körében járványos méreteket öltött a cukorbetegség és az elhízás. Ma a pimák között fordul elő a legmagasabb arányban a szerzett cukorbetegség. A harmincöt éven felüli lakosság felét érinti ez a kór, de már gyerekkorban sokan megbetegednek. Emiatt sokan vesedialízisre szorulnak, megvakulnak, vagy amputálni kell a lábukat.5

1950 körül figyeltek fel a szakemberek az elhízás- és a cukorbetegség-járványra. Az 1960-as években felméréssorozatot indítottak, amelyben minden szempontból megvizsgálták a pimák egészségi állapotát. Megmérték a testtömegindexüket, a vérnyomásukat, ellenőrizték vércukor- és koleszterinszintjüket, egyéb laboreredményeiket, megvizsgálták genetikai jellemzőiket. Évtizedeken keresztül követték az állapotukat.6

A kutatók megpróbáltak magyarázatot adni a pima indiánok hirtelen egészségromlására, és egyben arra is, hogy általában mi az elhízás oka a modern országokban. Egy 1993-as tanulmány például megvizsgálta a pimák száz évvel azelőtti étrendjét, és azt összehasonlította a modern táplálkozásukkal. A kutatók persze – a korra jellemző zsírfóbiával és csőlátással – a makronutriensek arányának megváltozásával, a megnövekedett zsírfogyasztással magyarázták a betegségeket.7

A takarékos gén

Az jelentette a talányt, hogy egy egészséges nép rövid idő alatt jóval elhízottabbá és betegebbé vált, mint az azonos étrenden élő európai eredetű lakosság. A jelenséget megpróbálták a genetikával megmagyarázni, feltételezve, hogy a pima indiánok egy genetikai mutáció miatt hajlamosabbak a hízásra. Végül a „takarékos gén” elméletével álltak elő.8

A feltételezések szerint a pimák és más indián népek testzsír formájában hatékonyabban képesek tárolni az energiát, mint mások, ezért élelembőség idején hamarabb elhíznak, mint azok, akiknek hosszabb idő állt rendelkezésükre, hogy evolúciós értelemben hozzászokjanak a modern alapanyagokhoz.9 A takarékosgén-elmélet szerint, ahogy korlátlan mennyiségű kalória áll rendelkezésre, az élelemhiány már nem jelent gátat, és a pimák korábbi genetikai előnye ellenük fordul: semmi nincs, ami megakadályozná az elhízásukat.10

A jelenség nem csak a pimáknál létezik. Számos olyan más nép esetében, amelyik a paleolit táplálkozásról frissen tért át a modern, nyugati étrendre, megfigyelhető a cukorbetegek vagy a csökkent glükóztoleranciában szenvedők kiugró aránya. Ilyenek egyes pápuai törzsek, amelyeknél csak a városokba költözőket sújtják a civilizációs betegségek.11 A jelenség ráadásul mindannyiunkat érint, csak különböző mértékben.

A pimaparadoxon

A pimák azonban régebben nem szenvedtek élelemhiányban. Az elhízás pedig éppen abban az időben vált jellemzővé először, amikor éhínség köszöntött be, és megjelentek a segélycsomagok.12 Vagyis korábban, a jólétben nem híztak el, a szegénységben viszont igen. Ezt a jelenséget nevezték el pimaparadoxonnak a kutatók. Az tűnne logikusnak, hogy a szegények kevesebbet esznek, viszont több fizikai munkát végeznek, mint a jólétben élők. Pedig a jelenség nem egyedülálló. A szegények másutt is híznak.13 Nemcsak a bőség, hanem a szegénység is okozhat elhízás járványt és civilizációs betegségeket.14

A magyarázat egyszerű: a szegények magas energiatartalmú, de olcsó ételeket esznek: amennyiben a szupermarketek választékát tekintjük irányadónak, a magas kalóriasűrűségű, finomított ételek olcsóbbak, mint a minőségi, friss alapanyagok. A modern szegénység többé nem kalóriahiányt, hanem tápanyaghiányt jelent. A szegénységgel magasabb fizikai aktivitás sem feltétlenül jár együtt.15

Ahogy a korábban vizsgált népeknél is láttuk, az egészség szempontjából nem a makronutriensek aránya számít, hanem az, hogy teljes értékű vagy pedig finomított élelmiszert fogyaszt-e egy nép. A hagyományos, alacsony kalóriasűrűségű, magas rosttartalmú, helyben termesztett alapanyagok tápanyagtartalma magas, nehezebb túlfogyasztani belőlük. Ehhez még hozzájárult az, hogy amíg hagyományos földműveléssel foglalkoztak, addig a pimák fizikai aktivitása is sokkal magasabb volt, mint azután. A modern emberhez képest még azok a népek is jó egészségnek örvendenek, amelyek nem tisztán vadászó-gyűjtögető életmódot, hanem hagyományos földművelést folytatnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint amikor az arizonai pimákat összehasonlították mexikói rokonaikkal.

A mexikói pimák

A határon túl, Mexikóban élő törzset még nem érte el a civilizációs változás, nagyjából továbbra is úgy élnek, mint évszázadokkal azelőtt. A két pima csoport kb. hétszáz éve vált el egymástól, így a tudósok feltételezték, hogy túl nagy genetikai különbség nem lehet köztük.
A kutatók összehasonlították a két pima nép életvitelét és egészségét, és arra jutottak, hogy hasonló genetika mellett azok a pimák, akik megtartották hagyományos életvitelüket és étrendjüket, nem váltak elhízottá, sem cukorbeteggé.16 Annak ellenére volt ez így, hogy a mexikói pimák relatíve több szénhidrátot esznek, mint az arizonaiak: csakhogy ez finomítatlan és magas rosttartalmú.17 A mexikói pimáknál a fizikai aktivitás is sokkal, 2,5–7-szer magasabb volt, mint az arizonaiaknál.18

Hízásnak indulnak-e a kísérleti alanyok, ha kétszeres mennyiségű gyorsétellel tömjük őket?

A kutatók elvégeztek egy kísérletet egy másik – magas szénhidráttartalmú étrenden élő – hagyományos életmódot folytató, mexikói indián törzsnél. A tarahumara indiánok hagyományos táplálékait öt hétre lecserélték modern, finomított étrenddel. A kísérleti étrend nemcsak sok finomított szénhidrátot és zsírt tartalmazott, de az energiatartalma kétszer annyi volt, mint amihez ezek az emberek hozzászoktak. Nem meglepő, hogy öt hét után minden egészségmutatójuk romlani kezdett, és hízásnak indultak. De hogyan lehet ezek után csak a megnövekedett zsírfogyasztásra fogni az eredményt?19

Valójában az történt, hogy egy magas komplexszénhidrát- és alacsony zsír-, illetve alacsony energiatartalmú étrendről olyanra váltottak, amelyben a szénhidrát zsírhoz viszonyított aránya relatíve csökkent ugyan, ám abszolút értelemben többet fogyasztottak mindenből, és az elfogyasztott szénhidrát immár finomított volt. Önmagában sem a szénhidrát, sem a zsír nem okoz cukorbetegséget és elhízást.

Miért értelmetlen a makroháború?

Táplálkozással foglalkozó körökben láthatjuk, hogy egyesek az alacsony zsír-és magas szénhidrát tartalmú, mások fordítva, a magas zsír- és alacsony szénhidráttartalmú étrendre esküsznek, ebben látják minden betegség megoldását. A természeti népeket tanulmányozva az is világos, hogy bármely népnek, amelynek hagyományos étrendje és életmódja hirtelen megváltozik, és elkezd modern élelmiszereket, lisztet, tésztát, rizst, cukrot, finomított olajokat és feldolgozott gyorsételeket fogyasztani, riasztó sebességgel lesznek civilizációs betegségei.

Nem az számít, hogy adott kalóriamennyiségen belül mennyi a szénhidrát aránya, hanem az, hogy ez milyen minőségű szénhidrát. A pimák hagyományos étrendjében összetett szénhidrátok szerepeltek. Mind a kukoricának, mind a babnak olyan fajtáit fogyasztották, amelyek lassan felszívódó keményítőket és sok rostot tartalmaztak. A mai USA-ban ezen növények magas cukortartalmú, túlnemesített fajtáit termesztik, gyorsan felszívódó keményítőtartalommal, amelyek gyorsan emelik a vércukorszintet. Nem is beszélve a finomított és hidrogénezett növényi olajokról, cukorról, lisztről és feldolgozott gabonákról, tejtermékekről, amelyekkel a kormány ellátja az indiánokat.20

A pimaparadoxon egyáltalán nem talány. Ahogy egy nép a természetes, feldolgozatlan étrendjét felcseréli finomított, tápanyagokban szegény, toxinokban és energiában gazdag összetevőkre, csomagolt, ipari gyorsételekre, megjelenik náluk az elhízásjárvány és az inzulinrezisztencia, majd a cukorbetegség, és minden, ami vele jár.21

Az indiánokat hirtelen érintette ez a változás, ezért reagált a szervezetük olyan extrém gyorsasággal. Ne gondoljuk azonban, hogy minket, modern embereket nem ugyanezek a tényezők betegítenek meg! A pimák példája azt bizonyítja, hogy azt kellene ennünk, amihez az evolúció során alkalmazkodtunk.

>> A következő oldalon folytatjuk…

Szerzőnk: Radnóti Alice

Radnóti Alice

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ a jobb és biztonságosabb működés érdekében. A böngészés folytatásával jóváhagyja a cookie-k használatát. További információk

Kedves látogatónk!
A cookie-k, vagy sütik kis adatfájlok, amelyeket a böngésző helyez el a felhasználó számítógépén, vagy eszközén. A weboldalak így olyan információkat képesek tárolni, amelyek hatékonyabbá és kellemesebbé teszik a böngészést.
Weboldalunk is ilyen sütiket használ a jobb és biztonságosabb működés érdekében. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
A sütiket Ön bármikor törölheti a böngészőjében, vagy akár beállíthatja a sütik teljes elutasítását is, ez esetben viszont nem garantált a honlap hibátlan működése.

Bezárás