Főoldal » Híres paleósok » Kanyó Dénes: paleóval a világ élvonalában

Kanyó Dénes: paleóval a világ élvonalában

A medence partján kérdeztük meg Kanyó Dénest, a négyszeres Európa- és kétszeres világbajnok szegedi búvárúszót, meséljen róla, hogyan sikerült összeegyeztetnie őseink életmódját az élsporttal. Válaszaiból kiderülhet, hogy lehet-e paleóval komoly versenyeredményeket elérni, 37 évesen is folyamatosan fejlődni.

Hogyan ismerkedtél meg a paleolit táplálkozással?

Egy jóbarátom két szóban összefoglalta, hogyan érhetnék el kisebb versenysúlyt: egyél húst és zöldséget! Ezzel egyidőben rengeteget olvastam az egészséges étrendről, és sok szemétbe való, áltudományos könyvön is át kellett rágnom magam, mire 2009 novemberében megjelent Szendi Gábor Paleolit táplálkozás című könyve. Addigra már körvonalazódott a paleolit táplálkozás lényege, és nem okozott gondot a százszázalékos életmódváltás. Leginkább fellázítónak a tejjel kapcsolatos írásait találtam, hiszen rengeteg tejterméket fogyasztottam, de azóta teljesen kizártam őket az étrendemből, a hüvelyesekkel együtt. Korábban kilencven kiló felett is jártam, mostanában hetvenhét körül vagyok, a teljesítményem viszont csak javult.

Milyen volt az átállás, voltak-e nehézségek az elején?

Nehézség abszolút nem volt, inkább folyamatos könnyebbséget, szárnyalást éreztem, örültem a mindennapos részsikereknek. A környezetemtől kaptam elismerő és értetlenkedő szavakat, pillantásokat egyaránt, főként a versenyeken, edzőtáborokban a közös étkezéseknél néztek rám furcsán, amikor a korábban megszokott ételek jó része a tálcán maradt.

A hagyományos sporttáplálkozás szerint magas szénhidrátbevitel nélkül nincs világszínvonalú sportteljesítmény. Hogy állsz a szénhidrátokhoz, szoktál azért bevinni?

Egyre inkább úgy veszem észre, hogy éppen a szénhidrátok nélkül van igazi emberi csúcsteljesítmény. Rendkívül sok összetevője van egy sikeres versenynek, az étkezés csak egy része, azonban minél idősebb egy versenyző, annál nagyobb szerepet kapnak az apró pluszok. Nagyon kevés szénhidrátot fogyasztok, ha mégis, akkor az is gyümölcsökre, májra korlátozódik.

Hogy bírod energiával, miből áll egy átlagos napi menü?

Reggel korán van az első edzésünk, ezért egy erős kávéval indítok, amit sok kakaóporral és kókuszzsírral dúsítok. A délelőtti tréning után, tizenegy óra körül van az első komolyabb étkezésem, ami kagylóból vagy húsokból áll, kiegészítve négy-öt tojással, gombával, hagymával, nyers zöldségekkel. Ezután iszom egy újabb adag tuningolt kávét. Vacsorára főleg vadhúsból készült levest, tojásrántottát szalonnával, zöldségeket szoktam fogyasztani. Kolbász, darált marha- vagy disznóhúsból készült fogások is sűrűn szerepelnek az étlapomon, zöldségek közül a karalábé, karfiol, uborka fogy nagyobb mennyiségben.

Van-e kedvenc paleós ételed?

Igen, a kedvesem receptje alapján készül egy nagyon finom vaddisznóétel. Ami gyakorlatilag főtt húsgombóc sok hagymával és fűszerekkel, káposztalevélbe csomagolva.

>> A következő oldalon folytatjuk…

Szerzőnk: Sáfrán Mihály

Avatar

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ a jobb és biztonságosabb működés érdekében. A böngészés folytatásával jóváhagyja a cookie-k használatát. További információk

Kedves látogatónk!
A cookie-k, vagy sütik kis adatfájlok, amelyeket a böngésző helyez el a felhasználó számítógépén, vagy eszközén. A weboldalak így olyan információkat képesek tárolni, amelyek hatékonyabbá és kellemesebbé teszik a böngészést.
Weboldalunk is ilyen sütiket használ a jobb és biztonságosabb működés érdekében. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
A sütiket Ön bármikor törölheti a böngészőjében, vagy akár beállíthatja a sütik teljes elutasítását is, ez esetben viszont nem garantált a honlap hibátlan működése.

Bezárás