Főoldal » Gyógyulástörténetek » Elhízott voltam, ekcémáim miatt már úszni is szégyeltem

Elhízott voltam, ekcémáim miatt már úszni is szégyeltem

Kedves Szendi Gábor!

Györgynek hívnak, és régóta tervezem ennek a levélnek a megírását. Egy éve 2012. március 3-án változtattam meg radikálisan életvitelemet és tértem át a paleo táplálkozásra. Akkor már hetek óta foglalkoztatott a dolog és interneten mindent elolvastam, amit lehetett. Nem csak az Ön honlapját, hanem amit tudtam, idegen nyelveken is. Mivel külföldön élek nem volt lehetőségem könyveihez hozzájutni, de ezt időközben pótoltam.
Az előzmények magamról. Akkor 56 éves voltam, 186 cm magas és 132kg. Vérnyomásom 110/170 (180) körül mozgott, amire az orvostól béta blokkolót kaptam. Nagyon kellemetlen és makacs ekcémáim voltak, amelyeket szégyelltem is, így abbahagytam az úszást, szaunázást és mindent, ami a wellness kezelésekkel kapcsolatos. Állandóan fáradt és ingerült voltam ráadásul a magas vérnyomás és termetességem miatt pánikrohamaim voltak, amelyekből nehezen tértem magamhoz. Nyugtatókkal butítottam magam. Mivel felelős pozícióban dolgozom ahol reprezentálni is kell, bizony sokszor szinte elbújtam rendezvényeken, kerülve a társaságot. Persze az évek alatt próbálkoztam mindennel. Akupunktúra, lé böjt, pszichológus, pszichiáter+hipnózis, káposzta stb. diéták. Az eredmény csak a jojó effektus lett. Leadtam 10 kilót, visszajött 15. A frusztrációt pedig megint megettem.
2012. március 3-án reggel eszembe jutott az elhízottak leggyakrabban használt mondata, “majd holnap”. Úgy döntöttem nem holnap, hanem ma, azonnal. Azóta szigorúan a paleo étrendet követem egy kisebb “kihágással”, amikor karácsonykor 3-4 szelet bejglit bekaptam.
Az eredmény szinte azonnal jelentkezett. Elkezdtem hetenként ?-1 kg-ot fogyni. Két hét után az ekcémák drasztikusan elkezdtek javulni majd teljesen elmúltak. Egy hónap alatt annyit csökkent a vérnyomásom, hogy a gyógyszert orvosi utasításra is (!) el kellett hagynom. Állapotom naponta javult, életerőm visszatért. Családom nem győzött csodálkozni a változáson mivel munkám miatt csak 4-6 hetente találkoztunk és így feltűnő volt.
Egy év alatt több mint 30 kg-ot fogytam, vérnyomásom és vércukrom teljesen normális. Ez alatt az idő alatt 1 db tablettát vagy gyógyszert sem vettem be, a vitaminokon és halolaj kapszulán kívül. Nem voltam beteg, sem nátha, sem influenza nem talált meg. Hála a lassú és egyenletes fogyásnak nem képződtek ráncok vagy kellemetlen bőrredők sem, úgy, hogy újra úszom.
A paleo életmód részemmé vált, és nagyon-nagyon könnyen adaptáltam pl. éttermekben vagy vendégségben. Télen szedem a D vitamint és van egy kedves régi kvarclámpám, amelyet tudatosan használok. Újra élvezem az életet!
Én nem voltam beteg, hanem rosszul éltem. Tudom, sokan vannak hasonló helyzetben és szerettem volna ezzel a levéllel bátorítást adni, hogy lehet, sőt kell változtatni!
üdv: György

Szerzőnk: Magazin

Avatar

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ a jobb és biztonságosabb működés érdekében. A böngészés folytatásával jóváhagyja a cookie-k használatát. További információk

Kedves látogatónk!
A cookie-k, vagy sütik kis adatfájlok, amelyeket a böngésző helyez el a felhasználó számítógépén, vagy eszközén. A weboldalak így olyan információkat képesek tárolni, amelyek hatékonyabbá és kellemesebbé teszik a böngészést.
Weboldalunk is ilyen sütiket használ a jobb és biztonságosabb működés érdekében. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
A sütiket Ön bármikor törölheti a böngészőjében, vagy akár beállíthatja a sütik teljes elutasítását is, ez esetben viszont nem garantált a honlap hibátlan működése.

Bezárás