Főoldal » Paleo alapanyagok » Kurkuma – a mindenes

Kurkuma – a mindenes

A kurkumagyökeret már legalább 4000 éve használják Indiában és a környező országokban. Az egyik legnagyobb becsben tartott gyógynövényük és egyben fűszerük is, mely szinte minden fűszerkeverékükben (különböző currykben) megtalálható.

Indiában feltűnően alacsony néhány betegség előfordulása, köztük a rákos megbetegedéseké is. Ez azért is különös, mert a cukor-, finomított szénhidrát- és tejfogyasztásuk magas.1-3 A csökkent betegségkockázatot magas kurkumafogyasztásukban látják.4 A tudomány érdeklődését hamar fölkeltette e növény, és mára a gyógy- és fűszernövények kutatásának homlokterébe került, amint a belőle kivont hatóanyag, a kurkumin is a legkutatottabb természetes hatóanyagok közé tartozik. Elmondható, hogy a kurkuma a legsokrétűbb, legkomplexebb betegségmegelőző hatással rendelkező növény és élelmiszer a világon. Ezt elsősorban rendkívüli gyulladáscsökkentő hatásának köszönheti. Betegségeink többsége gyulladásos eredetű, így nem csoda, hogy annyi mindenre jó ez a sárga fűszer, illetve kivonatai. Gyulladáscsökkentő hatásán túl direkt rákellenes, antibakteriális, gombaellenes, erős antioxidáns, agyműködést támogató és még rengeteg hatással bír. Tulajdonképpen könnyebb lenne fölsorolni, mi az, amit nem tud, mint azt, amit tud… Azonban számos hatását ma még csak lombik- (in vitro) és állatkísérletekből ismerjük. Embereken „csak” pár tucat előnyös hatása igazolt. Ez egyrészt normális, hiszen a klinikai kutatások folyamatban vannak, másrészt azzal magyarázható, hogy hatóanyagainak, a kurkuminoidoknak a fölszívódása (azaz a vérkeringésbe jutása) nagyon korlátozott szájon át fogyasztva. Az új, fölszívódást fokozó módszerek elterjedésével és a velük végzett kutatások számának növekedésével feltehetően embereken is igazolódnak majd a kurkuma idáig csak állatkísérletekben megfigyelt hatásai.

>> A következő oldalon folytatjuk…

Szerzőnk: Szabó Gál Bence

Írja meg a véleményét!

x

Check Also

Paleo lisztek

Paleolisztek, magok őrleményei Kezdő paleósok örök kérdése: mit nevezünk a paleóban lisztnek? A válasz: a ...

Édesítés

A paleóban használt legfontosabb édesítőszerek az eritrit, a stevia és a xilit, megengedett még a ...