Magyar nyelvű

Kocsis Richárd : A paleo gyermek

Ugyan miért tudnák jobban az esőerdőben, mi a jó a saját gyerekeinknek? Korunk első nemzedéke, amely felismerte a természeti és a modern ember világának ellentmondásait, még nem igazi paleolit generáció, hiszen épp csak nekikezdett korábbi étkezési és civilizációs szokásai megváltoztatásának. Gyermekeink azonban – ha teszünk érte – már beleszülethetnek ebbe az új létformába. Ehhez kínál segítséget Kocsis Richárd könyve, amelynek ...

Tovább »

Szendi Gábor: Paleolit táplálkozás

A táplálkozásról szóló könyvek vezérfonala általában két szál szokott lenni. Az egyik, hogy adottnak veszik a nyugati ember mára kialakult étrendjét, a másik, hogy ezen belül próbálnak meg olyan új arányokat javasolni, amelyek az átlag étrendhez képest egészségesebbnek tűnnek. Ez meglehetősen könnyű is, hiszen a ma uralkodó táplálkozási szokások mellett a lakosság 50-60 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. Szendi Gábor könyve, ...

Tovább »

A nyugati étrend és az agy

Ahogy könyve címe is sejtetni engedi, David Perlmutter neurológus és táplálkozástudós, számos könyv szerzője a „gabonaagyúságról” írta új könyvét, amely idén jelent meg. Mondanunk sem kell, hogy zajos nemtetszés-nyilvánítások közepette, mert az még hagyján, hogy a paleósok a gabonát a nyugati ember átkának tartják, de hogy egy tekintélyes tudós is csatlakozzon ehhez a hóbortos társasághoz, azt már a gabonatermesztőktől az ...

Tovább »