Paleolit Életmódmagazin 2015/3

795 Ft

Leírás

A lap tartalomjegyzéke

A játékkal már a régi korok nagy tudósai is behatóan fog­lalkoztak. Platón úgy gondolja, fontos az emberek felnőtt vi­selkedésének kialakulásához, Rousseau-nál az az élethelyzet, amelyben a vad gyermek civilizálódik, míg Kant szerint fel­szabadítja a lelkünket. Friedrich Schiller úgy véli, a felesleges energiák leadásának legjobb módja minden életkorban a já­tékos viselkedés. Johan Huizinga ennél is kiemeltebb szerepet tulajdonít neki, az emberi kultúra minden aspektusa fejlődé­séhez alapvető fontosságúnak tekinti.

Bár evolúciós értelemben csak egy szempillantás telt el azóta, hogy halászó-vadászó őseink állatokat ejtettek el, mégis szinte mindent elfelejtettünk, amit ők valaha tudtak arról, hogyan lesz egy élő, mozgó állatból fogyasztható élelem.

A nyugati civilizáció új járványai az Alzheimer-kór és az egyéb demenciák, amelyek teljes szellemi leépülést jelentenek, akár már negyven-hatvan éves kortól. Az egész feledékenységgel, szótalálási nehézségekkel kezdődik, később az ember nem is­ meri meg a rokonait sem, s a teljes beszéd- és önellátás-képtelenség a végállapot, ami kisgyermeki akaratossággal és agresszivitással párosulhat. Vajon puszta balszerencse kérdése, kinek jut ez a sors, vagy e betegségek elkerülhetők?

Az előző részben csak említettük a vízzel való kapcsolatunkat, de úgy érzem, a víz sokkal nagyobb hatással volt és van embe­ri mivoltunkra, mint hogy egy rövid bekezdéssel elintézhessük. A víz annyira mindennapjaink szerves része, hogy gyakran csak akkor érezzük, hogy nehezen vagyunk meg nélküle, ami­ kor nem áll a rendelkezésünkre.

Ahogyan ma élő baktériumokat tartalmazó probiotikumok­kal állítjuk helyre lepusztult bélflóránkat, hamarosan bélfér­gek szervezetünkbe juttatásával akadályozhatjuk meg szá­mos autoimmun betegség kialakulását, illetve gyógyíthatjuk azokat, amelyek már fejlődésnek indultak.

Varga Izabella hónapok óta szerepel az újságok címlapján. Mindenki a hatalmas változásról beszél, hogy lefogyott, két számmal kisebb méretet hord. Elterjedt a hír, hogy valami csodabogyót szed, mások tudni vélik, hogy egy drasztikus fogyókúra eredményét láthatjuk. Valójában egészen másról van szó. Egy tudatos életvitelről, ami meghatározza minden­ napjait, étkezési és sportolási szokásait. Szépségének és egész­ségének titka igen egyszerű. Eldöntötte: szeretni és kényeztet­ ni fogja a testét, hogy mindig számíthasson rá.

A paleolit táplálkozás révén visszataláltunk ahhoz az étkezési rendszerhez, amihez az anyagcserénk az evolúció során alkal­mazkodott. Vajon az izmaink, ízületeink egészségének fenntartásához is létezik ehhez hasonlóan egy ősi rendszer? Igen, ez pedig­ a MovNat (Natural Movement), vagyis a természetes mozgás. Nézzük, mit is takar ez az újra felfedezett mozgásforma!

Tizenhét éve szerettem bele a fitneszbe, és a mai napig hű hó­dolója vagyok. Ez a sport adott nekem mindent: a munkámat, a családomat és a barátaimat is. Ennyi idő alatt mindig képes volt megváltozni, új arcát mutatni, tele kihívásokkal, megméret­tetésekkel, akár a versenyek, akár a személyi edzés keretein belül.

Egyre több állóképességi sportoló ér el komoly eredményeket alacsony szénhidráttartalmú étrend mellett, ám kevesen vannak, akik a sportpályán kívül is sokat tesznek az egészséges életmód népszerűsítéséért. Ismerjük most meg az újdonsült apukát, a cukorfogyasztás ellen küzdő üzletembert és a több­szörös korosztályos világbajnok triatlonversenyzőt!

Az előző lapszámban a kinesio tape és az acu tape terápia történetéről, kialakulásáról és alkalmazási területeiről olvashattak. Ezúttal a várandósság ideje alatti és utáni problémák kezelési lehetőségeire fókuszálunk.

Az anyatej vitathatatlanul a létező legnagyobb ajándék egy kisbaba számára. Azon túl, hogy számos előnyös hatása van a jövőre nézve, tápértékét tekintve is a legmegfelelőbb eledel, hiszen az idő előrehaladtával minden esetben a kisbaba, majd a kisgyermek igényeihez igazodik.

A százéves életkort elérő népek közül az okinavai a legismertebb, a legtöbbet kutatott és a leginkább figyelemre méltó. A sziget­ lakók hagyományos életmódja nagyban hasonlít a korábban tárgyalt hosszú életű népekéhez, ezért most inkább a táplálko­zásukra összpontosítunk.

A fogyasztói cikkek gyártásában a triklozán a legnagyobb mennyiségben alkalmazott antibakteriális hatású összetevő. Felfedezésekor még a környezetünket higiénikusabbá tevő csodaszernek tűnt, ám mára már világossá vált, hogy töme­ges alkalmazásával nagyobb bajt  zúdítottunk  magunkra, mint amit megelőzni reméltünk vele.

Szépek, fiatalok, sikeresek és karcsúak. Csupa olyan tulajdonság, amelyre mindannyian vágyunk. Nem csoda, hogy az internet új sztárjait, az életmódbloggereket világszerte sok százeren, olykor milliónyian követik az lnstagramon, a YouTube-on és a közös­ségi média többi platformján. A kérdés csak az, vajon mennyire fogadhatjuk meg azoknak a wellnessguruknak a tanácsait, akik a táplálkozással kapcsolatban általában annyi szakértelemmel rendelkeznek, hogy ők is szoktak enni.

A gyermekek szervezete igen hevesen képes reagálni a nyuga­ti táplálkozásra. Van, aki látszólag megússza haspuffadással, viszkető bőrrel, ekcémás tünetekkel, de van, aki idegrendszeri tüneteket produkál, tanulási problémával, magatartási zavarral küzd, és ha nem vigyáz, ,,nyughatatlanságával” akár a hiperaktivitás bélyegét is megkaphatja.

A táplálkozástörténeti kutatások fontos adalékul szolgál­hatnak a valódi emberi szükségletek megértéséhez. Ennek fényében a földművelés kialakulását eufemizmus „forrada­lomnak” nevezni, mivel a tömegek számára a biológiai táp­ anyag szükségletek szempontjából visszalépés volt. A 17. szá­zadi főúri táplálkozást úgy kell tekintenünk, mint egy olyan vizsgálatot, amelyben azt kérdezzük: mit eszik egy ember, ha azt eheti, amit kíván, ami jó neki? Amikor nem a szükség, nem az élelmiszeripar és a bolti kínálat, sem nem a hamis dietetikai tanácsok adják az ember szájába az ételt.

Azt hihetnénk, hogy  bizonyos  betegségek, mint  például az időskori elbutulás vagy a depresszió kizárólag az embert sújt­ják – ez azonban tévedés. Házi kedvenceink furcsa, megma­gyarázhatatlan viselkedése, idegessége, apátiája pedig éppoly kevéssé fogható   genetikára, mint gazdáik esetében.