Főoldal » Paleo és háziállataink » Koplaljon-e kedvencünk?

Koplaljon-e kedvencünk?

Mindenki, aki cicát vagy kutyust tart, szeretné, hogy hosszú, egészséges életet éljen a dédelgetett jószág. Talán ezért is dilemmáznak annyit a gazdik, hogy mennyit és milyen táplálékot kellene adniuk a kedvencüknek, no meg hány részre is érdemes elosztani a napi adagot. Természetesen a szomszédtól vagy a postástól is tájékozódhatunk, de talán jobb, ha szakemberhez fordulunk. Aki veszi a fáradtságot, és megkérdez néhány tenyésztőt vagy állatorvost, megdöbbenve tapasztalja, hogy még azok is, akiknek elvileg érteniük kellene hozzá, teljesen különböző álláspontokat képviselnek. Vonatkozik ez a táplálék összetételére éppúgy, mint a mennyiségére vagy a napi adagok elosztására. Ebben a káoszban szeretnék egy kis segítséget nyújtani jelen írásommal.

A kutya ősének, a szürke farkasnak, illetve a cirmos legközelebbi rokonának, a vadmacskának a táplálkozása megmutatja, mi az, amihez ezek a ragadozók a legjobban alkalmazkodtak. A lassan változó környezet 25 millió éven keresztül tökéletesítette, formálta a szervezetüket. A legéletképesebb egyedek szaporodtak, így azok a gének terjedtek el és maradtak meg a ragadozók sejtjeiben, amelyek a legalkalmasabbaknak bizonyultak a túlélésre az adott életfeltételek között. Kb. 20 000 évvel ezelőtt az ember háziasította a szürke farkast, és megszületett a kutya (amely genetikai különbségei alapján nem tekinthető új fajnak). A macskák jóval később, időszámításunk előtt 8000 körül szegődtek az ember mellé. A vadmacskák és a házi cirmosok örökítőanyaga szinte megkülönböztethetetlen. Tehát a két kedvenc ragadozónkban található sejtek, szövetek, szervek feltehetőleg akkor működnek egészségesen, amikor az évmilliókon keresztül megszokott táplálékot abban a napi eloszlásban fogyasztják, amihez alkalmazkodniuk kellett. Ezek alapján a farkas és a vadmacska zsákmányszerzési szokásai jó támpontot nyújtanak az optimálisat a legjobban megközelítő etetési szokások kialakításához.

Az egészség és a hosszú élet záloga a gének és a környezeti tényezők közötti összhang. Az ősi csontokból kinyert örökítőanyag vizsgálataiból tudjuk, hogy sem az emberek, sem kedvenc ragadozóink nem képesek 10-20 generáció alatt alkalmazkodni a szélsőséges életfeltételekhez. Amikor már az ivarérettség kezdetén vagy előtte súlyos, krónikus betegségek (nem fertőző nyavalyák) alakulnak a faj egyedeinek jelentős százalékában, az a környezeti tényezők drasztikus megváltozását mutatja. Ez a helyzet ma ember és kedvence esetében egyaránt.

Vizsgáljuk meg, mit is jelent ez a kutyáknál és macskáknál konkrétan! A szürke farkas táplálékát a préda jelenti, amelyet nem áll neki megfőzni, hanem szőröstől-bőröstül, nyersen falja fel. A beleket és zsigeri szerveket fogyasztja el először, majd a zsíros, csontos húst, és nem kapar mellé szénhidrátot tartalmazó gyökereket köretnek. A jóllakott szürke farkas másnap nem megy vadászni. Az erdei gyümölcsök mindössze néhány százalékát teszik ki a táplálékának (bár az alaszkai télben viszonylag ritkán jut ilyesmihez…)

A vadmacska naponta többször szeret falatozni. Összesen öt-hat veréb, pocok, cickány stb. landol a gyomrában 24 óra alatt, ha bőven akad zsákmány. A híresztelésekkel ellentétben a vadmacskának sem kenyere a sütögetés, így némi rágás után nyersen, tollastul vagy éppen pikkelyestül nyeli le az áldozatait. Annak ellenére, hogy ragadozó, a szezonális erdei gyümölcsöket sem veti meg, pedig nem is érzi az édes ízt. A vadmacskák étlapján ezerféle préda is szerepelhet, ezzel szemben a szürke farkas a tápláléka 80%-át egy-két nagy testű, főleg növényevő zsákmányállattal fedezi.

Az eddig leírtak alapján a kutyának nyers, zsíros húsokat, belsőségeket kellene fogyasztania, tojással, hallal kiegészítve. Nagy testű jószág esetén (15 kg felett) csak minden másnap javasolt etetni. Kis testű felnőtt kutya esetében elfogadható a napi egyszeri táplálás (hetente egy-egy nap kihagyással). A macskákkal egy kicsit más a helyzet. Őket 4-6 alkalommal kell megkínálni naponta, a lehető legváltozatosabban: belsőséggel, tojással, hallal, zsíros hússal vagy akár néhány tücsökkel stb. Az adagok számát ciklikusan érdemes csökkenteni. Ez azt jelenti, hogy akár több hónapig csak napi 2-3 alkalommal tápláljuk a cirmost, majd visszaemeljük a mennyiséget. Néha koplalásra is foghatjuk kedvenc macskánkat, akár 24 órára.
A leírtak messze jobb tápanyagellátást biztosítanak a kutya és a cirmos szervezetének, mint amit a természet a vadmacskának vagy a szürke farkasnak. A vadon élő ragadozók ugyanis gyakran koplalnak. Előfordulhat, hogy az ordas táplálék szűkében egy-két hétig nem eszik, és gyakran a vadmacska is napokra hoppon marad. A ragadozók szervezete ehhez alkalmazkodott. A bélflórájuk, az emésztésük a nyers táplálékokhoz szokott a fejlődésük 25 millió éve alatt. A koplalás alatt az ilyenkor jellemző autofágia (önemésztés) megtisztítja a sejtek belsejét az elhasználódott fehérjéktől, illetve a megbúvó parazita baktériumoktól, gombáktól (ezek a kis lények a sejten belül élnek, így nem csaphat le rájuk az immunrendszer). A bélflóra, a bél és az immunrendszer hármas egysége is ehhez a táplálkozási módhoz szokott hozzá.

Az egészség egyik alapvető záloga a megfelelő ritmusban érkező – az evolúciós fejlődés során kialakult igényekhez igazodó − táplálék. Ma Magyarországon a gazdik leggyakrabban száraz táppal és konzervvel etetik a kutyusokat és a cicákat. Így a kedvenc ragadozók gyakorlatilag csak főtt, gyorsan felszívódó szénhidráttal gazdagon ellátott táplálékhoz jutnak. Ráadásul a kutyákat naponta egyszer-kétszer etetik, a cicák előtt pedig nagyon gyakran folyamatosan ott áll a száraz táp, nehogy véletlenül éhezzenek szegények. A táplálék a legfontosabb – egy életen át, minden nap ható – környezeti tényező. Amikor drasztikus különbség alakul ki az örökítőanyag „tápanyagigényei” és a valóságos bevitel között, akkor a szervezet sejtjeiben zavarok támadnak, aminek hosszabb-rövidebb távon betegség a végeredménye. Minél nagyobb mértékű az eltérés a gének számára optimális és a gazdi szerint megfelelő táplálék között, annál hamarabb jelentkeznek az elváltozások. Amikor a szaporodóképes kor előtt vagy alatt idült krónikus betegségek jelennek meg tömegesen, az a faj kihalásának az előjele. Ma ezt lehet tapasztalni a kutyák és a macskák esetében. A tápokba kerülő gyorsan felszívódó szénhidrátok, a mérgező növényi fehérjék és olajok, a sütés-főzés során keletkező toxinok miatt civilizációs állatbetegségekben szenvednek ragadozó kedvenceink. Az ok csak elvileg ismeretlen, pont ugyanúgy, ahogy az embernél. A folyamatos táplálékbőség pedig csak tetézi a bajt. Így nem csoda, ha az állatorvosi rendelőkben igen gyakran találkozni fiatal daganatos kutyával vagy éppen autoimmun betegséggel küszködő macskával, hogy a további több ezer, a természetben élő állatoknál nem (igen ritkán) megfigyelhető problémát már ne is említsem.

A kedvenceink nagyon gyakran túlsúlyosak vagy elhízottak, ami a gazdi túlzott gondoskodásának, a tápokban található nagy mennyiségű gyorsan felszívódó szénhidrátnak és növényi olajnak (omega-6 zsírsav) köszönhető. Túltápláltság esetén számtalan betegség alakul ki nagyobb eséllyel (rák, metabolikus szindróma, magas vércukorszint, ízületi elváltozások stb.), sőt akár évekkel előbb elveszíthetjük a cicánkat vagy kutyánkat. A gazdik gyakran panaszkodnak, hogy a kedvenc a tápgyártó által javasolt adag elfogyasztása után néhány órával már újra éhes. Valójában igazat adok szegény jószágoknak. Az az ember, aki elfogyaszt egy nagy adag lekváros tésztát jó sok porcukorral, igen hamar éhes lesz. A ragadozóink száraz tápjaiban sokszor 50-70%-nyi gyorsan felszívódó szénhidrát van, így ne csodálkozzunk a szervezete reakcióin. Vállalkozó szellemű embertársaimnak javaslom, egyenek meg néhány sült kacsacombot vagy egy hattojásos rántottát, de kenyér és köret nélkül. Csodálkozva fogják tapasztalni, hogy hét-nyolc óra múlva sem lesznek igazán éhesek. A kutyánkat vagy a cicánkat nyers, vegyes, zsíros hússal, belsőséggel, hallal, tojással stb. etetve azt fogjuk tapasztalni, hogy nem éhezik meg két-három óra elteltével. Ráadásul ha a kedvenc nem kap szénhidrátot, komoly súlytöbblettől fog megszabadulni. Ilyen táplálkozás mellett a „böjtölést” is jobban viseli a jószág. A kedvenc fogyasztása nem oldható meg azzal, ha egyszerűen mindennap csak kevesebbet kap az egyik vagy a másik tápból.
Kedves gazdik, aki azt szeretné, hogy a cicája, kutyája egészséges, hosszú és aktív életet éljen, az a leírtak alapján a vadmacska és a szürke farkas táplálkozási módját utánzó étrendet állítson össze kedvencének. A böjt (vagy ha valakinek a „koplalás” szó szimpatikusabb, így is nevezheti) ugyanúgy része a ragadozók életének, mint az, hogy nyersen fogyasztják a prédát, szőröstül-bőröstül. A mérgező növényi fehérjék, a gyorsan felszívódó szénhidrátok, a növényi olajok (omega-6 zsírok) nem részei sem a vadmacska, sem a szürke farkas táplálkozásának.

Szerzőnk: Dr. Molnár Zsolt

Írja meg a véleményét!