Főoldal » Evolúciós pszichológia » Paleo motiváció, avagy Maslow piramisának evolúciós újragondolása

Paleo motiváció, avagy Maslow piramisának evolúciós újragondolása

Barátaimat, ismerőseimet gyakran zaklatom olyan kérdésekkel, amelyek elsőre megdöbbentik őket, majd utána legtöbbször egy jó kis beszélgetés kerekedik a felvetésükből. Miért kelnek fel reggelenként, mi motiválja őket, hogy munkába menjenek, milyen céljaik vannak az életükben, és mi szerintük az életük értelme?

A válaszok széles skálát fednek le az életkortól, a beszélgetőtárs nemétől, foglalkozásától stb. függően: sokan a gyermekeikért, azok jövőjéért, családjuk biztonságáért, baráti kapcsolataikért, önmaguk megvalósításáért, új dolgok kipróbálásáért érzik érdemesnek a mindennapok harcát. A beszélgetések során ott lebeg felettünk egy úriember, Maslow és az ő motivációs piramisa. A válaszok mintha ezt visszhangoznák, annyira beleégett a kultúránk szövedékébe, hogy nagyon nehéz lesz onnan kimozdítani.

Maslow piramisa

1943-ban jelent meg először Maslow1 elképzelése az embert mozgató motivációs hajtóerőkről és azok rendszeréről, működéséről. Ha valakit ma megkérdeznek a motivációról vagy arról, mit tud erről a témáról, akkor bizony ez a piramisszerkezetű ábra ugrik be legelsőre, még akkor is, ha nem képes pontosan felidézni, mik is szerepelnek az ábrán. Az összes pszichológiával foglalkozó tankönyvben, szövegkönyvekben találkozhatunk vele, annyira megfogta az elménket a maga egyszerűségével, áttekinthetőségével, hogy nagyon nehéz az újragondolás: tényleg ezek azok az erők, amelyek minden egyes viselkedésünk mögött kitapinthatóak?

A Maslow-féle modell egymásra épülő, ugyanakkor egymástól független hajtóerők hierarchikus elrendezése. A fiziológiai szükségletek alapozzák meg a piramist: a levegő, az étel, az ital és – talán meglepő lehet – a szex is. Az e fölötti szinten a biztonsági szükségletek, a védelem, majd a szeretet, az összetartozás, a csoporthoz tartozás igénye következik, utána az önbecsülés, a piramis csúcsán pedig az önmegvalósítás. Sok, első pillantásra megfoghatatlan dolog szerepel az ábrán, minél feljebb haladunk, annál elvontabbak. Az ábra legmeghatározóbb vonása a mozgatóerők egymás fölé- és alárendelése. A felsőbb szintekkel akkor kezdünk foglalkozni, ha az alsó szintek igényei teljesültek. Ez az úgynevezett kognitív sorrend. Az ábra ugyanakkor egy fejlődési sorrendet is leír, hiszen a gyermekek a megszületésük után az alsó szinteken mozognak, a többi szint csak fejlődésükkel kapcsolódik be. Az elképzelés első komoly hibája is itt gyökerezik: az említett két sorrend nincsen és nem is állhat összhangban olyan egyszerűen, mint amit az ábra sugall. A kognitív sorrend egy dinamikus változó, ami egy a környezet kihívásaira azonnal reagáló rendszert takar, a fejlődési sorrend viszont kevésbé térhet le arról a számára kijelölt útról, amit a természettől kaptunk.2

Most, hogy megismerkedtünk a kiindulási alappal, lássuk, hogyan tudjuk a fenti piramist úgy átalakítani az evolúciós gondolkodás eszközeivel, hogy a valós életet tükrözze, és ne egy elrugaszkodott elképzelést arról, hogyan is működik az ember.

Funkcionális elemzés

Széles körűen értelmezve minden célorientált viselkedésünket a természetes szelekció, az evolúció hozhatta létre. Minden problémával, amivel elég sokszor találkoztunk a múltban, különálló agyi struktúrák, motivációs rendszerek foglalkoznak: ilyen például a szaporodás, a megfelelő partner megtalálása, a túlélés, de a szövetségek, kapcsolatok kialakítása vagy a fenyegetések észlelése és kezelése is ide tartozik. A madarak különböző és gyakran egymással nem kompatibilis memóriarendszerekkel rendelkeznek a fajuk énekéről, az ételforrások elhelyezkedéséről vagy azokról az ételekről, amelyek mérgezőek a számukra.3

Az evolúciós célok, hajtóerők helyet kaptak a maslow-i piramisban, de a háttérbe szorulnak, és túlontúl nagy hangsúlyt kapnak olyan képzelt hajtóerők, amelyek valójában csak összetevőjét képezik a központi, fő mozgatóerőnek, a szaporodásnak. A maslow-i elgondolásban a szexuális motiváció mint alapvető szükséglet a fiziológiai szintre kényszerült. Az önmegvalósítás pedig a piramis csúcsán foglalja el kitüntetett helyét, holott, mint látni fogjuk, ez is csupán egy kis szelete a szaporodásért folytatott küzdelemnek. Az állatvilágban nagyon egyszerű motivációs piramist rajzolhatunk fel: a szomatikus, jelen esetben a fiziológiai szükségletek adják az alapot, a reprodukciós, szaporodási igények helyezkednek el középen, és a szülői gondoskodás, a kölykök ellátása a piramis tetején.4 Persze csak abban az esetben, ha mindenképpen piramis formában gondolkodunk. Egy kicsit átalakítottam az ábrát:

 Ne felejtsük el, hogy testünk csupán a genetikai anyagunk továbbadásának kulcsszereplője, nem él örökké, legalábbis a jelenlegi technológiák mellett, ezért új testeket kell építenie, amihez megfelelő társat kell találni, azzal szaporodni, és az utódokat felnevelni. Ennyi, nem több. Richard Dawkins Az önző génje5 1976-ban jelent meg először, és alapjaiban változtatta meg az egész biológiát: a gén került a középpontba, ez lett minden megfigyelhető állati viselkedés és fizikai tulajdonság alfája és omegája. Minden kizárólag a gének terjedéséről szól. Az emberi világ vonatkozásában ez sokáig elképzelhetetlen volt, hiszen rengeteg olyan tulajdonságunk van, ami nem illik a képbe. Verseket írunk, csodálatos festményeket festünk, elképesztő zenéket játszunk, és bonyolult érzéseink vannak. Ezek nem lehetnek a gének terjedésének eszközei, semmi közük a szaporodáshoz – vagy mégis? A fenti elképzelés megdöntésére két irányból indultak meg kutatások: egyrészt a kizárólag emberinek tartott viselkedéseink, az eszközkészítés, előrelátás, manipuláció, kooperáció stb. alaposabb tanulmányozása után kiderült, hogy az állatvilágban elterjedt, sokáig nem vizsgált jelenségekről van szó. Másrészt a művészeteket vették górcső alá. Az igaz, hogy ezek a viselkedések egyértelműen csak a mi fajunkat jellemzik, de ahogy a G. Miller kitűnő könyvéből, A párválasztó agyból6 kiderül, mind a szaporodásunkat segítik: a férfiak eszközei arra, hogy a kreativitásukat, és azon keresztül a génjeiket reklámozzák. Nagyon emberi dolgok, de pusztán a gének terjedésének eszközei. R. Dunbar említi,7 hogy egyik tanítványával megvizsgálták a középkori, híres zeneszerzők életét és munkásságát, és azt sikerült kideríteniük, hogy a házasságuk előtt rendkívüli módon aktívak és kreatívak voltak, de amint elnyerték az áhított nő kezét, azonnal csökkent a – művészi – termékenységük. Érdekes, hogy amikor egy részük elvált a feleségétől, akkor ismét kreatívabbá váltak, és többet alkottak, egészen a következő nő megjelenéséig.

>> A következő oldalon folytatjuk…

Szerzőnk: Kocsis Richárd

Írja meg a véleményét!

x

Check Also

Paleo motiváció, avagy Maslow piramisának evolúciós újragondolása

Barátaimat, ismerőseimet gyakran zaklatom olyan kérdésekkel, amelyek elsőre megdöbbentik őket, majd utána legtöbbször egy jó ...