A fene gondolta, hogy ennyi mindenért a gabona felelős

Kedves Gábor!

Gabonafogyasztás?!

Fogyni kezdtem. 50 kilóról 40 kilóra!

Karikás volt a szemem. De nem az a sötét karika, hanem halál-fehér. Folyamatosan fáradt voltam.

Éreztem, hogy összefügg a kenyérrel. Az élesztőre gyanakodtam. Ezt gyorsan kilőttem.

Egyre gyakoribb volt a hasmenés, amolyan hasfájásos, mindjárt elájulok érzéssel.

Már olyan fáradt voltam, hogy nehezemre esett kimenni a kapuig. És annyira lefogytam, hogy szégyenkeztem az emberek közé menni.

Na, nem adtam ennek sok időt, pár héten belül teljesen kivontam a lisztet… Hm… a búzalisztet!

Hatalmas volt a változás! Elmúltak a hasfájós, szédelgős rosszullétek. Reggel a legnagyobb meglepetésemre lapos hassal ébredtem. Hát nem is tűnt fel, mennyire fel volt dagadva a hasam, olyan régóta tartott ez az állapot!

Ó, azt majdnem elfelejtettem, iszonyú hangulatváltozásaim voltak. Búskomorság, hisztéria, dühroham váltakozva. Meg tudtam volna ütni egy embert. Ez a legszörnyűbb az egészben! Még mindig rossz rágondolni.

Aztán a liszt elhagyásával kapcsolatos nyereségeken felbuzdulva olvasgattam, keresgéltem a megoldásokat. Kukorica! Ez jó lesz!

Olyannyira nem lett jó, hogy kisebesedett a lábfejem a lábujjaknál minannyiszor, ahányszor kukoricalisztet vagy darát fogyasztottam. Sajnos csak pár nap késéssel, így hónapokig tartott, míg rájöttem, mitől van.

Hát tovább olvastam, keresgéltem. Köles!!! Milyen egészséges! Hát megettem egy adagot, isteni volt főzve, gyümölccsel! Egy óra sem kellett, remegtem, vacogtam, iszonyú fejfájással feküdtem négy takaró alatt nyáron. Reggelig. Mint akit kiütöttek.

Olyan vak voltam, hogy nem hittem el, hogy a kölestől van! “Az olyan egészséges!” Na, mégegyszer! Tünet ugyanaz!

Hát én nem akarok meghalni! Gondoltam. Nincs több kísérlet. Nincs több gabona. Pont.

Élek.

Nem élnék, ha nem így cselekszem akkor. Csaknem fél évig tartott, míg rájöttem, teljesen abba kell hagyni a gabonák fogyasztását, és kitaláltam rá ezt az “eszelős” ideológiát, hogy az a rövid életű húsállatok felhízlalására való. Körberöhögtek. Akkora a népbutítás, hogy az emberek mindent szűrőkön át néznek! “A tévében mondták…” “azt írta az újság…” “rá van írva a dobozára…” “az orvos mondta”. Kész!!! Nincs önállóság. Nincs logika. Engem csaknem megölt a szemellenzősségem. Nem gondoltam, hogy a hólyagos, herpesz-szerű kiütések is a gabonával függnek össze, amik a fejem tetején és a szüléskori gátmetszésem helyén rendszeresen kijöttek régebben éveken át.

Reggelente krákogtam, mint egy dohányos, ragadt a hörgőm a makacs slejmtől. Nem is tudom, hogy nem gondolkoztam el azon, hogy ez nem normális dolog!

Nem gondoltam, hogy az izületi fájdalmak a térdemben és a kezem ujjainál összefügghet a gabonával. Ma már tudom.

Eszembe nem jutott volna, hogy a tini korom óta tartó gerincfájdalom összefügg a gabonával. De az is elmúlt egycsapásra.

41 éves koromban szerettem volna még egy gyereket. Ez sem jött össze, mert kétszer elvetéltem. Akkor azt hittem, csak öreg vagyok ehhez. Ma már tudom, nem kellett volna gabonát fogyasztanom.

Azt nem mondom, hogy mióta nem eszem gabonát, felhíztam volna, de egészséges, vékony nő vagyok. Csak bízom benne, hogy a gabona nem tett bennem akkora kárt a hosszas diagnózis nélküliségben, hogy megrövidítettem volna ezt az életemet.

Nem lehet csak az orvosoktól meg a nem tudom kiktől várni a megoldást. Muszáj a saját logikánkkal átgondolni, mi is történik. Jó lenne nemcsak akkor, mikor már ég a ház.

Hát ez az én történetem. A lényeg, hogy vége. Olyan, mint egy rémálom.

Ma már simán fogom a férfias fűkszát és egyhuzamban letolok vele akár ezer négyzetmétert. Az eszem vág, nem úgy, mint pár éve. Gyors vagyok. Sokkkkkal tisztábbak a meglátásaim. Jól bírom a meleget. Nem betegszem meg éveken át sem influenzában, sem ismeretlen nem tudom mikben.

Ja, és jókat eszem! Jóízűen!

A család azon van ledöbbenve, hogy mennyire bírom a zsíros falatokat! 🙂

Cukrot éves nagyságrendben nem fogyasztok, termelői mézet közvetlenül a termelőtől igen.

És kávét! Igen!!! Mézzel! 🙂

Minden tünetem teljesen megszűnt. Életvidám, stabil ember lettem.

J. Anna

Szerzőnk: Magazin

Írja meg a véleményét!

x

Check Also

Balázs története

Pár évvel ezelőtt, 2012 október végén változtattam meg az étrendemet, egyik percről a másikra elhagyva ...

Két hét alatt drámai javulás a II-es típusú cukorbetegségben

Én a két hetes paleós tapasztalataimat szeretném megosztani Veletek! A múlt héten kaptam kézhez a ...

Colitis, vastagbélrák, anus prae – a fel nem ismert lisztérzékenység következményei

Tisztelt Szendi Gábor ÚR! 54 éves vagyok, 25 éve diagnosztizáltak nálam colitist, amiből hamarosan colitis ...

Mellemből elmúltak a ciszták

Kedves Szendi Gábor! Három hónap Paleo táplálkozással a cisztáim nyomtalanul elmultak… Három évvel ezelött fedeztem ...

Lefogytam, új életet kezdtem

Tisztelt Szendi Úr! Engedje meg, hogy levelemben röviden köszönetet mondjak Önnek, amiért a könyveiből megszerzett ...

A fene gondolta, hogy ennyi mindenért a gabona felelős

Kedves Gábor! Gabonafogyasztás?! Fogyni kezdtem. 50 kilóról 40 kilóra! Karikás volt a szemem. De nem ...